Felfedező kalandok

Galápagos-szigetek kalandtúra – Ecuador

Időpont
2027. 01. 19. – 2027. 01. 27.
Hossz
9 nap
Aktivitás
Komfort
Szolgáltatások

Bevezető

Fedezd fel velünk a Föld egyik legkülönlegesebb vidékét – a Galápagos-szigeteket! A vulkanikus szigetcsoport a természet csodája, ahol testközelből láthatod a világ egyik egyedülálló ökoszisztémáját!

Baltra-sziget

A Baltra-sziget repülőterének köszönhetően a lapos sziget Ecuador és a Galápagos Nemzeti Park közötti kapocsként szolgál az itt élők és a turisták számára. Létrejöttét - a többi szigethez hasonlóan – a vulkanizmusnak köszönheti, hiszen egy víz alatti lávafolyás megszilárdult és felemelkedett részét képezi. A Seymour-szigetek déli tagjaként is emlegetett földet szárazságtűrő növényzet jellemzi, amelyből a fügekaktusz és a sóbokor ismerősen tekint ránk.

Isabela-sziget

A csikóhal formájú Isabela-szigetet az itt található hat, egykoron különálló szigeten működő vulkán alakította ki, így jelenleg ez a szigetcsoport legnagyobb tagja. A korai feljegyzések Albemarle-szigetként emlegették, hiszen első látogatója az 1684-ben érkezett angol katona, Georg Monck volt, aki egyben az Albemarle első hercege címet is viselte. A híres angol természettudós, Charles Darwin csak jóval később 1835 szeptemberében szállt itt partra és csodálkozott rá az óriásteknősök változatos formáira.

Tintoreras-szigetek

Az Isabela-szigettől délre fekvő kis szigetcsoport nevét a nagy szigettől elválasztó keskeny csatornában élő szirticápákról kapta. De hemzsegnek a Tintoreras-szigeteken a vörös tarisznyarákok, a tengeri leguánok, a pelikánok és kéklábú szulák, sőt még az endemikus – azaz csak a szigetcsoporton élő – Galápagosi pingvinek is.

Santa Cruz-sziget

A szigetcsoport második legnagyobb és egyben legsűrűbben lakott tagjának belsejében a többi, kopárabb vulkanikus szigettől eltérően zöld, dús növényzetű kráterek teszik változatosabbá. A Santa Cruz-szigeten a korabeli vulkanizmus olyan emlékeivel találkozhatunk itt, mint a föld alatti lávabarlangok, tavakká duzzadt egykoron beszakadt hatalmas üregek és a felszínen maradt megannyi érdekes kőzet.

Bartolomé-sziget

A lakatlan, kopár Bartolomé-szigetet Darwin földmérő útitársáról és egyben barátjáról, Sir Bartholomew James Sullivanról nevezték el. A Bartolomé-sziget fő látványossága a korabeli víz alatti vulkanizmus révén keletkezett, tenger fölé magasodó sziklaorom, a Pinnacle Rock. Gyér növényzetének legérdekesebb tagja, egy kicsi, endemikus lágyszárú, a tiquilia, amely pázsitként borítja a vulkanikus talajt. Állatvilágát az oroszlánfókák és a Galápagosi pingvinek jellemzik.

Déli-Plaza-sziget

A Plaza-szigetek két tagja Santa Cruztól keletre találhatók. Mi a déli, Déli-Plaza-szigeten kirándulunk, a másik a látogatók elől elzárt, szigorúan védett területnek számít. A sziget felszínét egy kristályvirágféle, és a fügekaktuszok erdei borítják. A rengeteg oroszlánfókát és a tengeri madarak költő kolóniáit leszámítva a sziget legérdekesebb zoológiai szenzációja, a szárazföldi életet élő varacskosfejű és a tengeri életmódhoz alkalmazkodott tengeri leguánokról hibridjei.

Santa Fe-sziget

A lakatlan Santa Fe-sziget története 3.9 millió éves múltra tekint vissza, így egyike a legrégebbi galápagosi vulkánoknak. Vegetációját elsősorban fügekaktuszok alkotják. Az óriásteknősöket még a korabeli bálnavadászok pusztították ki, jelenleg a faj egy másik szigetekről származó alfajának visszatelepítése folyik. A hüllők legnépesebb képviselője, a varacskosfejű leguánok egy érdekes, csak itt élő faja, amely ezrével népesíti be a szigetet.

Kiemelt látnivalók:

  • 2 UNESCO Világörökség: a Galápagos-szigetek és Quito

  • 7 különböző, egyedülálló látványt kínáló sziget a Galápagos-szigeteken

  • látogatás a Darwin Tudományos Központban

  • a hat pajzsvulkán tevékenysége során keletkezett Isabela-sziget

  • ismerkedés az elefántteknősökkel egy nevelő központban

  • a lakatlan Tintoreras-sziget természeti kincsei

  • túra a Galápagos-szigetek egyik legaktívabb tűzhányójához, a Sierra Negra vulkánhoz

  • a világ 10 legszebb tengerpartjának egyike a Santa Cruz-szigeten

  • hajókirándulás a képeslapokról jól ismert Bartolomé-szigetre

  • a Santiago-sziget lávamezői és a Sullivan-öböl fehér homokos strandja

  • túra a varacskosfejű gyíkok a vörösben pompázó Déli-Plazas szigeten

  • sznorkelezés a szigetek part menti korallzátonyai között

  • úszkálás a szirticápákkal az Itabaca-csatorna türkizkék vízében

  • a Galápagos-szigetek lávamezői és lávabarlangjai

  • az Egyenlítő-emlékmű

  • az úton-útfélen felbukkanó óriásteknősök

  • a napon sütkérező oroszlánfókák, tengeri leguánok és madarak százai…

Program

Ecuador: Quito
1. nap

Ecuador: Quito

Az időeltolódásnak köszönhetően már az indulásunk napján megérkezünk Európából Ecuador fővárosába. Quito a tengerszint felett 2850 méterrel, az Egyenlítőtől mindössze 35 kilométerre, a Pichincha-vulkán lábánál épült. Esténket egy kényelmes hotelben pihenéssel töltjük, hiszen hosszú utat tettünk meg Dél-Amerikáig. (szállás: hotel)

Quito – Galápagos-szigetek: Baltra-sziget – Isabela-sziget – óriásteknős nevelőközpont
2. nap

Quito – Galápagos-szigetek: Baltra-sziget – Isabela-sziget – óriásteknős nevelőközpont

Séta: 3 km

Egy 3 órás repülőút után érkezünk meg a Dél-Amerika partjaitól 1000 kilométer távolságra fekvő Galápagos-szigetekre. A Baltra-szigeten lévő repülőtérről egy sétarepülésnek is beillő, újabb 20 perces utazás vár ránk egy kis repülővel az Isabela-szigetre. A trópusi sziget központi faluja, Puerto Villamil a homokos tengerpart, a pálmafákkal szegélyezett utcák, a kis vendégházak és helyi éttermek tesznek igazán hangulatossá. A csikóhal formájú Isabela-szigetet hat pajzsvulkán tevékenysége alakította ki, ezek közül a szigetek legmagasabb két vulkánja, a Wolf- (1707 m) és az Ecuador-vulkán (790m), amelyek pont az Egyenlítő vonalán helyezkednek el.

Délután az Arnaldo Tupiza Teknős Tenyészközpontba látogatunk el, ahol megismerkedhetünk az elefántlábúnak is nevezett óriásteknősök megmentésének történetével. Innen jól karbantartott tanösvényeken járjuk körbe a lávahólyagokat, a gazdag madárvilágnak, köztük rózsás flamingóknak otthont adó sós tavakat és a tengerparti öblöket. Figyelem, nézzünk a lábunk elé mert a terület az óriásteknősök és a varacskosfejű leguánok otthona! Az óceán partján, már egy másik faj, a sziklákon sütkérező tengeri leguánok között sétálunk vissza a faluba. A naplementét kedvünk szerint a tengerparti kilátóból vagy a hangulatos bárok egyikének teraszáról nézhetjük meg. (szállás: hotel, 3 éj, ellátás: reggeli)

Isabela-sziget – Tintoreras-szigetek – Isabela-sziget – Sierra Negra-vulkán – gyümölcsfarm
3. nap

Isabela-sziget – Tintoreras-szigetek – Isabela-sziget – Sierra Negra-vulkán – gyümölcsfarm

Túra: 7 km, szint fel/le: 100 m

Reggel a közeli kikötőbe megyünk, ahol a parton kéklábú szulák és galápagosi medvefókák köszöntenek minket. Motorcsónakokba szállunk és áthajózunk a közeli Tintoreras-szigetekre. Az átforrósodott bazaltsziklákon napozó tengeri leguánok tömegei között sétálunk körbe a tenger vizéből teknőspáncélként kiemelkedő egyik szigeten. Sétánk során közelről is lencsevégre kaphatjuk a szűk tengeri csatornában pihenő szirticápákat és az öbölben szundikáló fókákat. Mielőtt visszatérünk Isabelára, a part menti korallzátonyok között sznorkelezhetünk, miközben kis szerencsével tengeri teknősökkel és fókákkal is együtt úszhatunk.

Délután a Galápagos-szigetek egyik legaktívabb tűzhányójához, a Sierra Negra -vulkánhoz kirándulunk. A látogatóközpontból felgyalogolunk az 1124 méter magas vulkán kalderájának peremére és a közel 10 km átmérőjű kráter szélén sétálunk tovább. Ha a felhők kinyílnak, az állandóan ködbe burkolózó Galápagosi-felföldön, Földünk második legnagyobb, aktív vulkáni kráterének látványában gyönyörködhetünk. Úton hazafelé ellátogatunk egy trópusi gyümölcsfarmra, ahol a citrus-, papaya-, mangó- és banánfák árnyékában óriásteknősök élnek békességben. (szállás: hotel, ellátás: reggeli)

Isabela-sziget – Könnyek Fala – Cabo Rosa-lávacsatornák
4. nap

Isabela-sziget – Könnyek Fala – Cabo Rosa-lávacsatornák

A mai napot mindenki a saját tempójában és hangulatában töltheti. Isabela-sziget fehér homokos óceánpartja gyönyörű, így érdemes itt sétálgatni vagy a fókák között úszni és fotózgatni. Ha aktívabb programra vágyunk, akkor kerékpárra pattanhatunk és eltekerhetünk, vagy el is gyalogolhatunk a Könnyek Falához, ahol 1946-1959 között egy börtön működött. Útközben felkapaszkodhatunk a sziget legmagasabb pontján álló kilátópontba, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a lakatlan belső vidékre és a szigetet létrehozó vulkánokra.

Vagy egész napos fakultatív kirándulásra indulhatunk a tengerbe ömlő Cabo Rosa-lávacsatornákhoz. A lávaalagút-rendszer millió évekkel ezelőtt keletkezett, amikor a szigeten található vulkánokból származó lávafolyamok felülete a vízzel való érintkezésnek köszönhetően kívülről gyorsan megszilárdult, míg belül folyékony maradt, és így kialakultak a belülről üreges alagutak, több száz lávacsatornát és lávahidat létrehozva a Csendes-óceánban a víz felett és alatt. A Cabo Rosa egy igazi tengeri paradicsom, nagyszerű hely a tengeri élet felfedezésére. Miközben a festői lávaformációkkal körülvett, áttetsző tengerben színes halakkal, szirticápákkal, csikóhalakkal, tengeri teknősökkel és fókákkal sznorkelezünk, akár kéklábú szulákat is láthatunk. (szállás: hotel, ellátás: reggeli)

Isabela-sziget – Santa Cruz-sziget  – Puerto Ayora – óriásteknős rezervátum – lávabarlang – Tortuga-öböl
5. nap

Isabela-sziget – Santa Cruz-sziget – Puerto Ayora – óriásteknős rezervátum – lávabarlang – Tortuga-öböl

A kora reggeli órákban egy közel 3 órás hajóút vár ránk Santa Cruz-szigetére. A következő három napban a sziget turistaközpontja, Puerto Ayora kisvárosa lesz kirándulásaink bázisa.

Délelőtt a Galápagosi-felföldre, egy 12 hektáros farmra látogatunk el, ahol galápagosi óriásteknősök élnek együtt teljes békességben a föld gazdáival. Sétálgathatunk közöttük, miközben egészen közelről – a három lépés távolságot betartva – figyelhetjük meg a matuzsálemek életét. Végigsétálhatunk egy lávabarlang belsejében, majd megkóstolhatjuk a galápagosi kávét és a pici étterem isteni ételeleit is.

Délután a Tortuga-öböl nyugalmát élvezhetjük. Egy kaktuszok és akáciák között futó 3 km hosszú tanösvényen sétálhatunk el a Föld tíz legszebb tengerpartja között számontartott öbölbe, ahol egészen naplementéig maradhatunk, úszhatunk és napfürdőzhetünk. (szállás: hotel, 3 éj, ellátás: reggeli)

 Santa Cruz-sziget – Bartolomé-szigetre és Sullivan-öböl hajókirándulás
6. nap

Santa Cruz-sziget – Bartolomé-szigetre és Sullivan-öböl hajókirándulás

Fakultatív hajókirándulásra indulhatunk a képeslapokról jól ismert Bartolomé-szigetre. Ez a szigetcsoport egyik legcsodálatosabb vulkáni képződményekkel tarkított területe, amelyek a fekete, a sárga, a zöld és a vörös különböző árnyalataiban pompáznak. A 115 méter magas kilátópontjáról a Galápagos-szigetek legkülönlegesebb panorámájában gyönyörködhetünk. Útközben elhajózunk a turisták elől elzárt vulkanikus Daphne-ikerszigetek mellett is, ebéd után pedig a Sullivan-öbölben sznorkelezhetünk és strandolhatunk a Santiago-szigetnél. Késő délután térünk vissza Puerto Ayora kisvárosába. Aki nem szeretne részt venni a hajókiránduláson, az sem fog unatkozni, hiszen a világ egyik legkülönlegesebb táján szabadon élvezheti a természetbúvárkodást és a pihenést. (szállás: hotel, ellátás: reggeli és üdítők a hajókiránduláson)

Santa Cruz-sziget – hajókirándulás a Déli-Plaza- vagy Santa Fe szigetre – Santa Cruz-sziget
7. nap

Santa Cruz-sziget – hajókirándulás a Déli-Plaza- vagy Santa Fe szigetre – Santa Cruz-sziget

Újabb fakultatív hajókirándulásra indulhatunk a Déli-Plaza- vagy a Santa Fe-szigetre. A Déli-Plaza szigetcsoport legkisebbje méretű szigete, amely a száraz évszakban vöröses pompázó pozsgás növények szőnyegéről, kaktuszerdejéről, és az varacskosfejű leguánok két fajáról ismert. Ezek egyike csak ezen a szigeten fordul elő. A szigeten körbevezető könnyű kiránduláson számos fókával és madárfajjal is találkozhatunk, és a barna gödények, fecskefarkú sirályok, valamint a Nazca-szulák példányait is könnyen lefotózhatjuk itt. Az óceán élővilágának szerelmesei a hajókirándulás során az Itacaba-csatorna türkizkék vízében sznorkelezve egészen közelről figyelhetik meg a tengeri halakat, cápákat, fókákat és a sziklákon fészkelő madarakat.

Aki inkább Puerto Ayorában marad, az a közeli öbölben a helyi szörfösökhöz és leguánokhoz csatlakozhat. Vagy vízitaxival indulhat az Akadémia-öbölbe, hogy megnézze a sólepárló tavakat és csobbanjon egyet a Las Grietas-csatornában. (szállás: hotel, ellátás: reggeli és üdítők a hajókirándulásokon)

Santa Cruz-sziget – Charles Darwin Kutatóközpont – Los Gemelos iker kalderák – Baltra-sziget – Quito
8. nap

Santa Cruz-sziget – Charles Darwin Kutatóközpont – Los Gemelos iker kalderák – Baltra-sziget – Quito

Reggel a vörös tarisznyarákokkal, pelikánokkal és fecskefarkú sirályokkal tarkított parti sétányon indulhatunk a Charles Darwin Kutatóközpontba. A központot és az ezt fenntartó, az UNESCO támogatásával 1959-ben létrehozott nemzetközi alapítványt az evolúció tanának zseniális megfogalmazójáról, Charles Darwinról nevezték el. Céljuk az általuk felügyelt galápagosi élővilág védelme és a szigetek ökoszisztémájának megőrzése. A központban a szigetek vulkánjainak lábánál élő különböző óriásteknősöket és varacskosfejű leguánokat is láthatunk.

Ezt követően a repülési menetrendünknek megfelelően indulunk a Baltra-szigetre. A szigetet átszelő úton haladva egy fotós megálló kedvéért még megállunk a Los Gemelos iker kalderáknál, majd kompra szállunk, hogy az Itacaba-csatornán áthajózva, Baltra repülőteréről Ecuador fővárosába, Quito-ba repüljünk. (szállás: hotel, ellátás: reggeli)

Quito – Egyenlítő-emlékmű – hazautazás
9. nap

Quito – Egyenlítő-emlékmű – hazautazás

Délelőtt ellátogatunk a Mitad del Mundo (A világ közepe) látogatóközpontba, az Egyenlítő-emlékműhöz. Itt elkészíthetjük fotóinkat az Egyenlítő vonalán állva, sétálgathatunk az ország különböző népcsoportjait bemutató kiállításokon, megkóstolhatjuk a világ legfinomabb, kézműves csokoládéit, illetve jó lehetőségünk nyílik az ajándékok beszerzésére is. Ezután nincs más hátra, ideje megkezdeni a hazafelé tartó utazásunkat. (ellátás: reggeli)

Térképes áttekintés

Galéria

Csapat

Buzás Balázs

Buzás Balázs

túravezető

A világot bejárni és megismerni vágyó természetbúvár, aki elsősorban az élővilágra és a helyi bennszülöttekre kíváncsi, de lelkesen látogatja a Világörökség listáján található építményeket és a világ híres múzeumait is.

Azon kevesek közé tartozik, aki büszkén elmondhatja, hogy hobbija egyben a munkája és az élete, aminek során cápákkal merül, tengeri kígyókat fog, helikopterről delfineket számol, állatkerteket tervez, lelkesen fotózik, természettudományi könyveket ír és szerkeszt és persze utazik, amennyit csak bír. Utazási élményeit és tapasztalatait cikkek, könyvek és élménybeszámolók formájában próbálja megosztani mindenkivel.

Mivel a világ bármely pontján otthonosan mozog, így bárhol bevethető hiszen eddigi élete során száznál is több országban járt és ennek köszönhetően a The Most Travelled People (MTP) weboldalon a legtöbbet utazott tíz magyar között tartják számon.

Utazási infók

Fizetési feltételek

RÉSZVÉTELI DÍJ: 2 900 USD

  • Előleg: a jelentkezés után 14 nappal fizetendő, a Részvételi díj 40 %-a (1 160 USD)

  • Hátralék: az utazás megkezdése előtt 125 nappal fizetendő, a Részvételi díj 60% -a (1 740 USD)

  • Egyágyas felár: 900 USD

Útlemondási feltételek

Az utazás megkezdéséhez képest 120 napon túli útlemondás esetén irodánk minden esetben levon 40 USD kezelési költséget és 60 USD munkadíjat. 

A 120 napon belüli útlemondás esetén az alábbi költségek kerülnek levonásra:

  • 120-91. napok közt a részvételi díj 25%-a,

  • 90-36. napok közt a részvételi díj 50%-a,

  • 35-26. napok közt a részvételi díj 70%-a,

  • 25 napon belül, illetve az utazáson meg nem jelenés esetén a részvételi díj 100%-a.

Az utazás ára tartalmazza

  • a repülőtéri transzfereket Ecuadorban a csoporttal való érkezés és indulás esetén

  • az utazást bérelt buszokkal a Galápagos-szigeteken

  • 8 éjszaka szállást 3*-os hotelekben és vendégházakban, 2 ágyas, saját fürdőszobás szobákban

  • 8 reggelit

  • a reptéri buszok, a kikötői illetékek, a kompok és vízitaxik árát a Galápagos-szigeteken

  • az utazást a Galápagos-szigeteken egy bérelt kisbusszal

  • az utazást egy 20 fős hajóval az Isabela és a Santa Cruz szigetek között

  • a kirándulásokat a Teknősnevelő Központba, a Könnyek Fala tanösvényeken és a Sierra Negra vulkánhoz az Isabela-szigeten

  • a motorcsónakos kirándulást a Tintoreras-szigetre az Isabela-szigetről

  • a kirándulást az óriásteknős rezervátumba és a lávabarlanghoz, valamint a Darwin Központba és a Tortuga-öbölbe Santa Cruz szigetén

  • a Mitad Del Mundo/ Egyenlítő-emlékmű kirándulást Quito-ban

  • a helyi túravezetők vezetők és sofőrök munkadíját

  • a magyar nyelvű túravezetést és tolmácsolást

  • az utazásszervezés díját

Az utazás ára nem tartalmazza

  • a nemzetközi repülőjegy és illeték árát

  • a belföldi repülőjegy és illeték árát a Galápagos-szigetekre

  • a Galápagos-szigetek Tranzit Kártya árát

  • Galápagos-szigetek Nemzeti Park belépő árát: 200 USD

  • a fakultatív programok árát

  • a programban nem szereplő étkezéseket és italfogyasztást

  • az utasbiztosítást

  • az útlemondási biztosítást

  • az egyágyas felárat

  • a borravalókat a helyi vezetőknek: kb. 50 USD/ résztvevő

  • egyágyas felár: 400 USD

Fakultatív programok

  • Galápagos Nemzeti Park belépő: 200 USD

  • Galápagos-szigetek Tranzit Kártya: 20 USD

  • egész napos hajókirándulás a Bartolomé-szigetre és a Sullivan-öbölbe reggelivel: 350 - 370 USD

  • egész napos hajókirándulás a Déli Plaza-szigetre és sznorkelezés az Itacaba-csatornában: 250 - 300 USD

  • Isabela-sziget – Cabo Rosa-lávacsatornák fél napos kirándulás, sznorkel felszereléssel: 140 - 150 USD

  • Isabela-sziget – kerékpár bérlés: 20 USD/ 4 óra

  • egész napos búvárszafarik: 180 USD-tól

Repülőjegyek, illetékek

  • a Budapest - Quito - Budapest repülőjegy és illeték ára: 600 000 Ft-tól

  • Quito - Baltra-sziget - Quito repülőjegyek ára: 170 000 HUF-tól

  • a Baltra - és Isabela-szigetek közötti belföldi repülőjegyek ára egy 12 fős kisgéppel: 200 USD-tól

  • a repülőjegyek ára a megvásárlás idejétől függ

  • menetrend információkért és jegyértékesítő partnerünk árajánlatáért fordulj irodánkhoz

Beutazási szabályok, vízum

  • magyar állampolgárok vízum nélkül utazhatnak Ecuadorba

  • útlevelednek a hazaérkezéstől számítva még legalább hat hónapig érvényesnek kell lennie

  • a beutazás további feltétele az érvényes utasbiztosítás megléte, a hivatalos hotel- és program foglalások, valamint az úgynevezett tranzit engedély megléte, melyeket természetesen irodánk szerez be utazóink számára

Baleset- és poggyászbiztosítás

  • felhívjuk figyelmedet, hogy az utazáson való részvétel feltétele, hogy rendelkezz útlemondási, utasbiztosítással

  • az utazás sajátosságainak legmegfelelőbb biztosítási ajánlatért fordulj irodánk munkatársához

Csoport

  • létszám: 10-12 fő

  • ajánlott korhatár: 15-65 év

Praktikus infók

Indulás és érkezés

  • felhívjuk figyelmedet, hogy a program az utazás helyszínén (adott országban) kezdődik és ér véget, a részletes programban a nemzetközi repülés ideje nem szerepel

  • repülési menetrend információkért mindenképpen keresd munkatársunkat, akkor is, ha nem a mi partner irodánkon keresztül foglalod le repülőjegyed

Valuta, költőpénz

  • Ecuador hivatalos fizetőeszköze az USD

  • az amerikai dollár javasoljuk, az országban kizárólag 2006. utáni kiadású, sérülés és szignó mentes USD bankjegyeket fogadnak el fizetéskor

  • ajánlott költőpénz: 300 USD + fakultatív programok árai

Oltások, gyógyszerek

  • kötelező oltás: nincs

  • ajánlott oltások: hepatitisz A és B, tífusz, tetanusz

  • ajánlott gyógyszerek és elsősegély csomag: fejfájás csillapító, láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, ragtapasz, sebfertőtlenítő, gyomorfertőtlenítő szer, kézfertőtlenítő

Szállások

  • 8 éjszakát hangulatos, 3*-os hotelekben, 2 ágyas szobákban töltünk a Galápagos-szigeteken és Quito-ban

Ellátás

  • az utazás ára 8 reggelit tartalmaz

Közlekedés

Bérelt buszokkal, bérelt és turista hajókkal, valamint menetrend szerinti repülőjárattal

Túraszervezés

  • az utazás megszervezése helyi partner iroda bevonásával zajlik

  • az utazás ideje alatt helyi és egy magyar túravezetők állnak a rendelkezésedre

Hasznos információk

  • időeltolódás: Ecuador szárazföld -6 óra, Galápagos-szigetek: -7 óra

  • kommunikáció: Ecuadorban a spanyol a hivatalos nyelv, az emberek többsége nem beszél angolul

  • mobiltelefon: a magyar mobiltelefon-szolgáltatók rendelkeznek roaming partnerekkel, a hálózat 1800 MHz-en működik

Indulás előtti információk

A szükséges túrafelszerelések listáját és a felkészüléshez szükséges további információkat jelentkezés után küldjük el